Párizs (franciául Paris), Franciaország fővárosa. A Szajna folyó partján terül el az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. Becsült népessége elővárosait nem számítva 2006 januárjában 2 167 944 fő volt, ám agglomerációival populációja 2005-ben több volt mint 9 millió fő, míg a Párizs „aire urbaine" (fővárosi terület) 12 millió lakost számlál.
A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a műveszetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte. A Région Parisienne Franciaország legfejlettebb területe, gazdaságának központja. 2006-ban 500,8 millió euróval a francia bruttó hazai termék egynegyedét adta. A világ 500 legjelentősebb vállalatából 38 székel Párizs számos üzleti negyedének egyikében. Jelentős nemzetközi szervezetek, mint pl. az UNESCO is párizsi központú.
A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében több mint 30 millió évi látogatóval.
Éghajlat
Párizs éghajlata klasszikus óceáni, enyhébb a tél, hűvösebb a nyár.
Lakosság
Párizs lakossága 2005-ös becslések alapján 2 153 600 fő volt, mindez közel 105,4 km² területen. Ahogy az a nagy népsűrűségi adatból kitűnik, népesedési változásai nem követik más nyugati városokét. Egyrészt területe jóval kisebb, mint bármely más európai metropoliszé, mivel csak a tényleges belváros tartozik a városhoz. A város népsűrűsége igen nagy - az egyéb belvárosokkal összehasonlítva is - a New York-i Manhattan után a legsűrűbben lakott nyugati típusú belváros.
A nagy népsűrűség a városból elköltözők hullámát kompenzáló nagy számú bevándorlók miatt adódik. A városban élők 19,4%-a Franciaországon kívül született, 4,2%-a pedig kevesebb mint 10 éve rezidens az országban.
Városkép
Párizs a feltevések szerint két szajnai szigeten, a Cité szigeten és a Saint-Louis szigeten terült el. Ma a Szajna mindkét partján terül el maga a város 1860-ban meghúzott határai közt, amelyet a 32 kilométer hosszú külső körút határoz meg. Az előbbi ovális formájú területen túl Párizs további két parkos területet is magáénak tudhat: a Bois de Boulogne és a Bois de Vincennes ligeteket.
A városban további parkok is találhatóak (mint a Luxemburg-kert, a Jardin des Tuileries, a Parc de la Villette vagy a Parc de Belleville), de sok ház tetején is találni fás területeket.
Párizs fő folyója a Szajna, amely egy körívben folyik át délkeletről délnyugatra a városon. Így az északi Jobb Part kétszer akkora kiterjedésű, mint a déli Bal Part. Két kisebb folyó is húzódik a városban: a Bièvre, amely délről folyik a felszín alatt Párizsba és a Saint-Martin csatorna, amely északkelet felől részben lefedve érkezik a Szajnához.
A városban több kisebb domb is a található, melyek közül a jelentősebbek: a Montmartre és a Buttes-Chaumont a jobb parton, a Butte aux Cailles és a Sainte-Geneviève-hegy pedig a bal parton.
Közlekedés
Párizs nemzetközi közlekedési csomópont, ahol az összes közlekedési mód világszintű minőségben képviseli magát. A város két nagy nemzetközi reptere az Orly és a Charles De Gaulle nemzetközi repülőtér.
Központja Franciaország vasúthálózatának is, a TGV járatok innen hálózzák be az egész országot, de ez a kiindulópontja a London irányába járó Eurostar és a Benelux-államok felé közlekedő Thalys vonatoknak is. Jelentős csomópont maradt az autópálya-hálózatban is, a franciaországi 0 kilométerkő is a városban található, ám az átmenő forgalom számára a várost elkerülő körgyűrű ajánlott, mivel annál beljebb a forgalom óriási és nagyon lassú.
A városon belüli tömegközlekedés alapvetően metrón történik, amelyek 14 vonalon járnak, és behálózzák a város minden pontját. Továbbá sok autóbusz is gazdagítja a város közlekedését, amelyek a főbb gócpontokat kötik össze legtöbbször igen kanyargós útvonalon. A város határában mostanság több villamosvonal épült. Az agglomerációval öt RER vonal köti össze Párizst, amelyek egyben a városban gyorsvasútként is szolgálnak.
Látnivalók
Párizs egyike azoknak a városoknak, ahol a legtöbb épített látnivaló található. Az Eiffel-torony, és Párizs egyik szimbóluma a diadalív.
Épületek
- Sacré Cœur
- Eiffel-torony
- Arc de Triomphe - a Place de l'Étoile közepén lévő alkotás, Franciaország dicsőségének és a csatában meghaltak emlékére
- Les Invalides - I. Napóleon és sok katona mauzóleuma
- Conciergerie - középkori börtön
- Palais Garnier - a párizsi opera, Hitler szerint a világ legszebb épülete
- Notre-Dame székesegyház a Cité szigeten
- Samaritaine - 20. század elején épített áruház
- Sorbonne - a középkorban alapított párizsi egyetem
- Szabadság-szobor - a New York-i kisebb változata
- Panthéon - templom, a legnagyobb franciák nyugvóhelye
- Sainte-Chapelle - 13. századi, gótikus kápolna
- Église de la Madeleine (= Madeleine-templom, épült 1764-1842)
- Place des Vosges - IV. Henrik által kialakított tér a Marais negyedben
- Saint-Jacques torony
- Királyi palota
- Párizsi Nagymecset
Múzeumok
- Louvre - Franciaország legnagyobb múzeuma a 19. század előtti alkotások számára
- Musée d'Orsay - volt vasúti pályaudvar, ma az impresszionista és újabb alkotások kiállítóhelye
- Centre Georges Pompidou (Beaubourg) - Kortárs Művészeti Múzeum, óriási közkönyvtár.
- Musée Rodin - francia szobrászok alkotásai
- Musée du Montparnasse - a montparnasse-i művészek élettörténetének bemutatása
- Musée Cluny (Musée National du Moyen-Age) - a középkori műalkotások gyűjteménye
- Musée Picasso - közel 3000 Pablo Picasso képpel és saját magángyűjteménnyel
Egyéb
- Montmartre - történelmi negyed a Szajna bal partján, a legjelentősebb művésznegyed, Sacré Cœur
- Champs-Élysées - „főutcája"
- Rue de Rivoli - bevásárlóutca
- Place de la Concorde (korábban: Place de la Revolution) - Champs-Élysées végén, az Obeliszk helye
- Place de la Bastille - A Bastille börtön helye a francia forradalom idejéig
- Montparnasse - történelmi negyed a Szajna bal partján, műtermek, művészkávézók
- Père Lachaise Temető - sok francia és külföldi híres ember sírjával
- Cimetière de Montmartre
- Cimetière du Montparnasse
- Cimetière de Passy
- Párizs csatornahálózata
- Les Halles - óriási bevásárlóközpont
- Le Marais - divatos negyed a Szajna jobb partján, jelentős homoszexuális és zsidó lakossággal
Szórakozóhelyek
- Fauchon
- Berthillon fagylaltozó
- Moulin Rouge
- Moulin de la Galette
Gyerek programok
Asterix park
Látogassák meg velünk Franciaország 2. legnagyobb élményparkját, ahol egyaránt jól érzik magukat a kicsik és a nagyok is.
A parkban előadások, delfinshowk, hatalmas hullámvasutak, vízesések várják a
vendégeket.
ASTERIX PARK PÁRIZS
Az Asterix Park 1989-ben, a Disneyland létrejötte előtt nyitotta meg kapuit. Ez az első olyan európai park, melyet azért hoztak létre, hogy legyen egy olyan szórakozási lehetőségekkel teli hely, ahol a családok együtt lehetnek, és mind a gyerekek, mind a felnőttek egyformán jól érezhetik magukat. A park 2011-ben ünnepelte 22. születésnapját.
Az Asterix park a híres mese és képregény figuráit eleveníti meg (Asterix és Obelix), így nem szabad meglepődni, ha utunk során esetleg 1-1 gall hadsereggel, vagy magával Julius Cesarral találkozunk. A parkban átélheti az egész család milyen is lehetett az ókori Róma, hiszen berendezései, arénái, szobrai, díszei, mind-mind ebben a stílusban lettek kialakítva.
A park áprilistól októberig tart nyitva, s ezen időszak alatt rengeteg szórakozási lehetőséget kínál az odalátogatóknak. Vannak olyan játékok, melyet csak gyerekek, vagy csak felnőttek vehetnek igénybe, de a park nagy része olyan játékok helyszíne, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhatnak. S akinek ez még mind nem lenne elég, megnézheti a park egyik nagy attrakcióját, a delfin show-t, vagy a humorosabbnál humorosabb előadásokat.
Karácsonykor újra kinyit a park, hogy egy másik arcát is megmutathassa. Higgyék el, csodálatos élményben lesz részük télen is!
Néhány ízelítő:
- Zeusz villáma (hullámvasút): 1,2 km hosszú, 30 m magas pálya, melyen 80 km/h sebességgel száguld a kocsi.
- Szellemvasút
- Menhir Express: kisebb hullámvasút, amely egy mesterséges tavon is áthalad,nem kis sebességgel.
- Splash: a vadvizíevzéshez hasonló, aminek végén egy 11 méteres vízesésnek köszönhetően hatalmasat csobbanhat.
- Druidák erdeje: csak kicsiknek, izgalmas akadálypálya óriás gombákkal, miniheggyel
- Valamint körhinták, római cirkusz, kézműves foglalkozások, vízikerék, hullámvasút, előadások, pirát hajó és még számtalan hasonló jó érdekesség várja a látogatókat.
Disneyland
Párizsi Disneyland
Párizstól keletre, mindössze 32 km-re a belvárostól található Európa leglátogatottabb Vidámparkja, ahol élőben találkozhatnak kicsik és nagyon kedvenc mesefiguráikkal.
A DISNEYLAND két PARKRA oszlik:
Disneyland Park: öt fő témára oszlik a park:
- Mainstreet: U.S.A. (amerikai kisváros az 1900-as évekből hangulatos kis boltokkal)
- Frontierland (vadnyugat, pl. Pocahontas, hajókázás a tavon)
- Fantasyland (Csipkerózsika, Dumbo, Pinocchio, Alice csodaországban stb.)
- Adventureland (Indiana Jones, A Karib-tenger kalózai stb.)
- Discoveryland (utazás a jövőbe: hullámvasúttal, ami átpördül)
Walt Disney Studios Park: négy fő témára oszlik a park:
- Front Lot (filmstúdió)
- Toon Studio (a rajzfilmek "színfala" mögött)
- Backlot (speciális effektek, kaszkadőrök)
- Production Courtyard (a TV- és mozivilág titkai)
Egyéb szolgálgáltatások a DISNEYLAND területén:
Disney Village:
- Színes étteremválaszték, esti szórakozási lehetőségek és
- Üzletek és butikok
- Buffalo Bills Wild West Show Mickey-vel és Barátaival, egy különleges hangulatú, fergeteges vacsorával összekötött élő műsor.
- A Disneyland Resort Párizs területén található további vásárlási lehetőségek: a La Vallée Village Outlet Bevásárlóközpont és a Val dEurope Bevásárlóközpont.
Szállodák a Disneyland közvetlen közelében:
- 7 szálloda közvetlen a Park körül 4*-2*-ig, különböző stílusban, hangulatosak és mesébe illőek, de drágább kategóriák.
- Irodánk emellett olyan szállodákat, apartmanházakat is utasaink figyelmébe ajánl, amelyek lehet, hogy 2-3 metrómegállóra találhatók a Parktól, viszont sokkal kedvezményes árban elérhetőek. ( 10.900 ft/fő-től és 2 felnőtt esetén a gyermek 14év alatt ingyenes a szobában, emeleti pótágyon)
FASTPASS:
Ha szeretné, hosszú sorbanállás nélkül ülhet fel népszerű játékokra. Az egyes attrakciók bejárata mellett található automatákból szerezhetjük be a Fastpass jegyet az érvényes belépőjegyünkkel (a belépőjegyet le kell húzni mint egy bankkártyát, ekkor kapunk egy Fasstpass jegyet). Ha a Fastpasson lévő időintervallumban mész vissza (közben el lehet menni másik játékhoz, vagy például enni), akkor nem kell beállni a hosszú sorba, hanem "soron kívül" be lehet menni. Mindez teljesen ingyen! Érdemes minél hamarabb kiváltani, főleg azoknál a játékoknál amelyek nagyon népszerűek és akár 1 órás sorbanállással is járnának.
EXTRA MAGIC HOURS:
Azok a vendégek, akik valamelyik Disneyland területén található szállodában szállnak meg, a Disneyland Parkba már a hivatalos megnyitás előtt 2 órával bemehetnek! Ez a lehetőség meghatározott napokon vehető igénybe és sajnos nem minden attrakció látogatható a korai órákban.
HASZNOS TUDNIVALÓ: A Disneyland Stúdió általában előbb zár mint a Park. Ha olyan belépőjegyet váltott, amely mindkét Parkba érvényes, akkor ennek megfelelően ossza be az idejét.
Nyári NYITVA TARTÁS: Disneyland Park 10h-23h
Disneyland Stúdió 10h-19h
2011 nyarán 4 ország kápráztatja el a látogatókat! E barátok összefogtak, hogy fantasztikus homokos, tóparti stranddal, izgalmas vízi játékokkal tegyék még varázslatosabbá a parkot! A listán szerepel gyermek jet-ski, óriás gömb a vízen járáshoz, szökőkutak, viking játszótér és máég sok más érdekesség.
Információk:
Helyszín: Plailly-ban Párizstól északra 43 km-re található.
Nyitva tartás: havonként eltérő, de 10-18-ig minden nap nyitva áprilistól októberig.
Nirva Tours Utazási iroda Hódmezővásárhely. Deák F. u. 19. 6800 ÜGYELETI mobil: 06/20/928-3459 Csak különlegesen sürgős esetben! Nyitva tartás: Hétfő - Csütörtök: 09:00-17:00 Pénteken: 08:00-16:00 Szombat: zárva Vasárnap és ünnepnap: zárva Telefon: 62/534310egyenlőre csak mobil Mobil: 0036 20 9 283 459 Fax: 62/534-310 E-mail: nirva@nirvatours.hu