Repülős útjaink felszállási helye: Általában Budapest, Ferihegy 1 vagy 2.
Buszos útjaink felszállási helye: Budapest, Kecskemét, K.félegyháza, Szeged, Hódmezővásárhely. (Úti célok szerint ezek változhatnak, ezért érdemes irodánkban érdeklődni). Alacsony létszám esetén vidéki utasaink részére repülős és buszos útjainkhoz, térítés ellenében transzfert biztosítunk.
Utazási szerződés
Általunk szervezett utazásokra saját utazási szerződésünk érvényes, akkor is, ha közvetítő irodánál jelentkeznek a mi utazási szerződésünket, kell megismernie és aláírnia.
Útiokmányok
Minden magyar állampolgár csak érvényes útlevéllel, az EGT államokba érvényes,
új típusú személyi igazolvánnyal is utazhat külföldre. Megjegyzés: Egy-két országban még a régi tipusú személyit is elfogadják. Kiskorú gyermek csak érvényes útlevéllel utazhat külföldre. Jelentkezései során pontos útiokmány szerinti adatokat kérünk megadni. Útiokmányának az ország elhagyásától számított Európában 3, Európán kivül 6 hónapig kell még érvényesnek lennie, vízum köteles országok esetében legalább 2 üres oldalt kell tartalmaznia országonként.
Egyénileg, gépkocsival utazóknak ki kell váltani a nemzetközi jogosítványt ill. zöldkártyát.
Kérjük ne feledjék otthon az utazási szolgáltatásra vonatkozó részvételi jegyet, amit Utazási irodájuktól 3-4 nappal indulás előtt kézhez kapnak.
Szervezett csoportos útjaink magyar nyelvű állampolgárai részére a vízumengedélyt irodánk intézi. Külföldi állampolgároknak beutazásokhoz szükséges engedélyeket önmaguknak kell beszerezni. Ezen okmányok hiányából vagy hivatalos okmányoktól eltérő adat megadásából származó kárért irodánk nem vállalja a felelősséget.
Részvételi díj, foglalási díj
A feltüntetett árak személyenként értendők és a programban leírtakra vonatkoznak. Az indulási és érkezési napok nem jelentenek teljes napot. Repülős utazásoknál a légitársaság határozza meg és módosíthatja a járat menetrendjét. Foglalási díj előlege általában a teljes részvételi díj 40%-ka, amit a megrendeléssel egyidejűleg kell befizetni. Részvételi díjaink nem tartalmazzák a belépődíjakat, a külföldi transzfer költségeket, közlekedési költségeket, az ún. Egyéb költségeket, de ezek szerves részei a program megvalósításának (kivéve, ha azt ettől eltérően jelezzük, így pl. egyiptomi útjaink) és a fakultatív programokat, vagy szilveszteri, karácsonyi ünnepi vacsorát, amit általában a szállodák kötelezővé tesznek. Mindezeket kinti partnerünk vagy képviselőnknek kell befizetni, de a fak. programokon való részvételt kérjük előre jelezni.
Abban az esetben, ha valaki csak a társasút résztvevője akar lenni, de nem tart igényt a programokra, csak szállásra és repülőjegyre esetleg reptéri transzferre, azt előre kell jelezni. Ilyen kéréseket csak akkor tudunk elfogadni, ha marad ki helyünk.
Minimum indulási létszám Európai repülős útjainkat min.15 fővel indítjuk, Európán kívüli útjainkat programjaink alján tüntettük fel: egyiptomi utak min. 5 főtől, Jordán utjainkat min. 6 főtől. Buszos útjaink esetében, ha kevesebb létszám jön össze, kisebb busszal bonyolítjuk le az utat, ha ezért a részvételi díj változik arról külön értesítést küldünk.
Szálláshelyek
Programjainkban feltüntetett szálláshelyek 2*-tól-5*ig változhatnak, leírásunk szerint, 2 ágyas tus/WC-s szobák. Erdélyi útjainkat magyar családoknál (közös fürdőszobával) vagy panziókban (saját fürdőszobával) szintén 2 ágyas szobákba szervezzük. Egyágyas felárat programjainknál találhatják. Egyes országokban a szálláshely besorolása eltérhet a magyar előírásoktól, a szálláshelyek minősítésére a helyi jogszabályok vonatkoznak. Szervezett társasútjaink során szálláshelyeink megválasztása nemcsak városközpontokban, hanem városok környékén is lehetséges. Ha a szoba minőségével kapcsolatban bármilyen jogos kifogásuk van, kérjük, azonnal jelezzék (lehetőleg írásban is) idegenvezetőnknek.
Társítás
Lehetőség van egyedül utazóknak jelentkezéskor társítást kérni. Irodánk a társítást nem tudja garantálni, de vállalja, hogy ebben az utas segítségére lesz. Amennyiben sikertelen lesz ez a segítség, az utas vállalja, hogy a jelzett egyágyas felárat megfizeti, ellenkező esetben jelentkezése lemondásnak minősül és az Utazási szerződésben foglaltaknak megfelelően járunk el. Társításnál a szobatárssal kapcsolatos reklamációt nem tudjuk elfogadni, ha az utazás alatt kéri valaki a társítás megszüntetését, azt csak abban az esetben tudjuk biztosítani, ha van a szállodának szabad szobája és annak költségét, ott a helyszínen készpénzben kifizeti.
Fakultatív program- fakultatív étkezés
Kérjük a gondos szervezés érdekében már jelentkezéskor, jelezzék a fakultatív programokra, illetve étkezésre a jelentkezéseket. A fak. programok minimális létszámát a programoknál tüntettük fel, ettől eltérő létszám esetén azok árai változhatnak. Ha a programokban a napok végén jelöltük a vacsora lehetőséget (európai utak esetében), jelezni lehet, de annak árát nem kérjük előre.
A fakultatív szolgáltatás, ha az iroda hibájából marad el, annak díját visszafizetjük, de egyéb kártérítésre nem tarthatnak igényt. Ha az utas hibájából és az utazási idő alatt történik a visszamondás, annak díját visszafizetni nem tudjuk.
Egyéb költségek: Európában: belépők, reptéri transzferek, fak. programok és helyi közl. költségek, valamint a BBP: Baleset- Betegség és Poggyász biztosítási díja. Európán kívül: fak. programok és a kötelező borravaló díja, valamint a BBP: Baleset- Betegség és Poggyász biztosítási díja .)
Ezek általában a részvételi díjak alatt vannak feltüntetve, azt mindig helyszínre érkezve kell fizetni és a feltüntetett valutában a helyi szolgáltatóknak, amiben az idegenvezetőnk működik közre, hogy zökkenő mentesen és gyorsan bonyolódhasson a befizetés.
Autóbuszos utazások: Utazásainkhoz komfortos, az európai szabványnak megfelelő légkondis autóbuszokat biztosítunk. Elhelyezkedéseket a jelentkezés és befizetés sorrendjében biztosítjuk, de fenntartjuk a jogot, hogy autóbusz típusváltás miatt vagy összetartozó családok miatt az elhelyezkedésen változtathassunk. Buszos utazásainkon biztosítjuk a 3-4 óránkénti megállást, pihenést. A buszos utazásokon, minden utasunk egy bőrönd elhelyezésére jogosult a poggyásztérben és egy kisebb kézi poggyászra - ami az ülés alatt elfér, valamint személyes okmányaikra, pénzükre, esetleges orvosságukra hozott még kisebb táskára az utastérben, az utóbbiakra viszont felelősséget nem vállalunk. Az autóbuszon dohányozni tilos. Egymást fényképezni csak a másik fél beleegyezésével lehet. Az autóbusz az esetleges későn érkező utasra max. 15 percet vár.
Repülőgépes utazások: Utazásainkat menetrend szerinti repülőgéppel szervezzük, esetenként átszállással. Fapados repülőjáratokon étkezés csak külön díj mellett lehetséges. Ülőhelyük szabadon választott illetve a felszállás sorrendjében. Feladható csomagok, személyenként egy bőrönd, általában 15-20kg, légitársaságonként változhat. Felvihető egy kézi poggyász, amiben nem lehet krém, semmilyen folyékony anyag és semmilyen olyan tárgy, ami fenyegetésre alkalmas lehet. Fényképezni az utastérben csak saját családjaikat és barátaikat lehet. Gyakran ismétlődő útjainkra előre lefoglaljuk a csoport részére (pl. Párizs-Versailles, 6 nap repülőjegyet 25 főre vagy pl. Párizs –Disneyland, 4 nap repülőjegyet 15 főre), a repülőjegyeket, ha ezek a jegyek elkeltek, e felett már lehet, hogy csak magasabb áron tudjuk adni útjainkat. Ezért érdemes időben jelentkezni. A jegyek egy csomag feladását tartalmazzák a poggyásztérben 15-20 kg-ig és egy db. kézi poggyászt az utastérben 8-10kg-ig. A repülőjegyek illetékei, árfolyam függőek, ezek változhatnak a leggyakrabban. A repülőjáratokra az utasnak min. 2 órával indulás előtt a jelzett repülőtérre meg kell érkeznie.
Útlemondás: Az utazási szerződés ide vonatkozó pontja érvényes.
Biztosítás
A biztosítási díjat útjaink nem tartalmazzák. Csoportos útjaink esetén a programoknál jelezzük az ezzel kapcsolatos díjat. Nem kötelező megkötni, de ajánlott!
Árváltozás:
Irodánknak fizetendő árainkat forintban, személyenként adtuk meg. Az egyéb költségben megjelölt díjakat valutában, amit a helyszínen kell fizetniük. A kiadványunkban meghirdetett díjak 1 EUR= 290 Ft árfolyamig érvényesek.
Árváltoztatásra vonatkozó szabályokat az utazási szerződésünk tartalmazza.
Reklamáció
Ha a szolgáltatás teljesítésével kifogás merül fel, azt haladéktalanul közöljék az utaskísérővel vagy a helyszíni szolgáltatóval. Amennyiben panaszát nem orvosolják a helyszínen, kérje panaszának jegyzőkönyvbe vételét, hogy annak megalapozottságát ki tudjuk vizsgálni. Jegyzőkönyv másolatát, hazaérkezését követően maximum 5 napon belül kérjük eljuttatni irodánkba. A kivizsgálás időszaka max. 30 nap.
Jogfenntartás:
Utazási irodánk indokolt esetben fenntartja a jogot , hogy minden meghirdetett programra, a szálláshelyet megváltoztathatja kategórián belül, az autóbusz típusát és ülésrendjét a repülőgép indulási idejének módosulása miatt a programok sorrendjét és az idegenvezető személyét megváltoztassa.
Kedvezmények nem összevonhatók!
Várjuk jelentkezéseiket!
Nirva Tours csapata
Nirva Tours Utazási iroda Hódmezővásárhely. Deák F. u. 19. 6800 ÜGYELETI mobil: 06/20/928-3459 Csak sürgős esetben, nyitvatartási időn kívül hívható !!! Nyitva tartás: Hétfő - csütörtök: 9:00-17:00 Péntek: 9:00 - 17:00 Szombat: 9:00-11:30 Vasárnap és ünnepnap: zárva Telefon: 62/534-310 62/534-311 Fax: 62/534-310 62/534-311 E-mail: nirva@vnet.hu